Cosette Divis� sosem a sz�ps�g�r�l volt ismert. Pedig igaz�b�l ismert volt, s�t vil�gh�r�. Csod�latos �nekhanggal �ldotta meg az Isten, ami�rt h�l�s volt. Az �nekl�s sz�m�ra a vil�got jelentette, �s boldog volt, hogy m�soknak is �r�met okozhatott ezzel. Boldog volt, de boldogs�g�t egy ideje s�t�t felh�k �rny�kolt�k be, az emberi gonoszs�g �s rosszindulat s�t�t �s viharos fellegei. Tudta, hogy nem k�ne foglalkoznia vele, tudta, hogy ezek az emberek sz�vtelen �s lelketlen senkik voltak, akik minden bizonnyal szeretet- �s figyelemhi�nnyal �lt�k mindennapjaikat, �s m�r csak m�sok b�nt�sa �s r�galmaz�sa okozott nekik �r�m�t. � ezt nagyon j�l tudta, de benn�k testet �lthettek saj�t d�monai, amik nem hagyt�k �t szabadulni, amik egyre gyakrabban k�nnyeket csaltak szemeibe.

            Most is, ahogy a k�t �r�s koncert ut�n, kimer�lten �lt �lt�z�asztala mellett, csak b�mult a t�k�rbe, arc�n pedig patakk�nt folytak a k�nnyek. Milyen sz�nalmas, gondolta, tekintet�t v�gigj�ratva r�vid, �llig �r�, enyh�n t�redezett barna haj�n, nagy orr�n, az �lla alatt �s karjain l�tsz� s�lyfeleslegen. �gy �rezte, b�rt�nben van ebben a testben, �gy �rezte, nem szabadna emberek k�z� mer�szkednie. K�nnyes szemmel, nagyot s�hajtva ragadta meg az egyik el�tte hever� levelet, hogy ism�t elolvassa, �s hogy ism�t r�t�rj�n a zokog�s. A k�z�r�s helyett �js�gokb�l �s magazinokb�l kiv�gott bet�k �sszevisszas�g�val, a k�vetkez� �zenet �llt a pap�ron: „Te rusnya, k�v�r diszn�! Ugorj a Rajn�ba!”

Cosette m�r gondolt az �ngyilkoss�gra, de sosem tudn� megtenni. � nem volt el�g b�tor hozz�, egyszer�en csak f�lt, f�lt a hal�lt�l, az ismeretlent�l, a f�jdalomt�l. Ink�bb az �let szenved�seit v�lasztotta, a megal�ztat�st, a mag�nyt. Mert nem volt senkije. Persze sok emberrel dolgozott egy�tt, de �k nem tudtak r�la semmit, nem ismert�k �t, egyed�l csak a m�g�tte �ll� p�nz �rdekelte �ket, semmi m�s. Egyed�l volt, �s senki sem vette �szre, hogy valami nem stimmelt vele. Senki.

Gondolataib�l egy v�ratlan, a szokottn�l v�konyabb hang z�kkentette ki. Nem is hallotta, hogy valaki bement hozz�, nem is l�tta a t�k�rben, ahogy ny�lik az ajt�.

– Igen, t�nyleg el�g cs�nya vagy – mondta a hang der�sen. – De ha b�gsz, �s elken�dik a sminked, csak rond�bb leszel.

Cosette a fej�t forgatta, keresve a hang forr�s�t. Annyira megd�bbent, hogy szinte el is felejtett m�rgel�dni a g�nyos hangv�telen.

– Itt vagyok, butus. – Kocogtatta meg valaki a h�ta k�zep�t. Az �nekesn� h�trafordult, �s meglepetten l�tta, hogy vend�ge egy v�r�s haj�, meglehet�sen b�jos, olyan hat-h�t �v k�r�li kisl�ny. Megh�kkenve b�multa, majd �gyetlen�l let�r�lte arc�r�l k�nnyeit, �s az azzal lemos�dott fest�ket.

– Ki vagy te? – Cosette teljesen �sszezavarodott. Hogy engedhettek be a biztons�giak egy kisl�nyt? – Hol az anyuk�d?

A l�nyka pukedlizett, s�t�tk�k b�rsony szokny�j�t ujjai k�z� cs�ptetve.

– Corona vagyok – v�laszolt mosolyogva. – Nem tudom, hol az anyuk�m.

Remek, nem volt el�g a maga baja, most m�g egy elveszett gyerekkel is neki kell bajl�dnia. Cosette d�h�sen visszafordult a t�k�rh�z, �s megragadta a sminklemos� flakonj�t.

– Semmi baj, majd megkeress�k – mondta, nyugtat�nak sz�nt hangon, majd egy vattapamaccsal kezdte lemosni az elken�d�tt fest�ket. Valami�rt zavarta, hogy a kisl�ny olyan csinos �s sz�p volt. Zavarta, de pr�b�lta elnyomni az �rz�st, gondolv�n, hogy butas�g volt, hatalmas butas�g.

– De �n nem akarom – jelentett ki Corona, ellentmond�st nem t�r� hangon. Cosette ism�t meglepett pillant�st vetett r�, majd befejezte a sminkje elt�ntet�s�t.

– Nem baj – s�hajtott. Neki ehhez most egy�ltal�n nem volt kedve. K�zen fogta a kis v�r�st, majdhogynem vonszolta a furcsa f�nyben dereng� folyos�n, m�g el�rt�k az els� biztons�gi embert, aki �tba esett. A l�nyka durc�san parkolt le Cosette mellett, aki nagyon d�h�sen n�zett a vele szemben �ll�, robosztus fekete f�rfira.

– Nem l�tta ezt a kisl�nyt, ahogy bej�tt? – vis�tott az �nekesn�, Coron�ra mutatva. – M�gis mi�rt fizetik mag�t?

Ha lehet, a helyzet m�g ideges�t�bb� v�lt. A biztons�gi �r csak n�zett bamb�n, fej�t cs�v�lva.

– Nem tudom, mir�l besz�l asszonyom – zengte m�ly basszus hangon, �rtetlen�l f�rk�szve a folyos�t �s Cosett�t. Az �nekesn� csak szem�t forgatta, annyira elege volt mindenb�l, tal�n t�nyleg ink�bb a Rajn�ba kellett volna ugrania.

– Maga vigy�z r�, h�v valakit, hogy vigye el, mert nekem nincs id�m ilyesmire, �rti? – replik�zott a n�, majd sarkon fordult, beviharzott az �lt�z�j�be, �s �sszeszedte a holmij�t. M�r r�gen �rezte mag�t ilyen d�h�snek, pedig egy ideje m�r szinte nem is �rzett m�st, csak haragot �s gy�l�letet. Min�l el�bb haza akart �rni, �gy kapkodva mag�ra r�ntotta kab�tj�t, �s t�sk�j�t megmarkolva szinte kirohant az �lt�z�b�l. A kisl�ny m�r nem volt az �rrel, aminek felett�bb �r�lt. Az �nekesn� egy utols� les�jt� pillant�st vetett a m�g mindig tan�cstalannak t�n� f�rfira, majd egyenesen a kij�rat fel� vette az ir�nyt.

            B�r meglehet�sen f�radt volt, Cosette a s�ta mellett d�nt�tt. Sz�ks�ge volt egy kis friss leveg�re a t�rt�ntek ut�n. Egy sz�rke baseball sapk�t h�zott, eg�szen az arc�ba, hogy ne ismerj�k fel az emberek. Lass�, megfontolt l�ptekkel haladt, min�l messzebb elker�lve az embereket. F�lt t�l�k. Rettenetesen f�lt, hogy k�zt�k lehet zaklat�inak egyike. Az �lete darabokban hevert, hiszen m�r az utc�ra sem mert �gy kimenni, hogy ne markoljon sz�v�be a f�lelem. Borzalmasan �rezte mag�t, aznap pedig �gy t�nt, hogy minden �sszeesk�d�tt ellene.

– Cosette, v�rj m�r! – hallotta a n� azt az ismer�s, v�konyka hangot, valamint apr� cip�talpak kopog�s�t az aszfalton. Ez nem lehet igaz, gondolta, �s megfordult, rem�lve, hogy csak k�pzelete j�tszik vele. De nem �gy volt. Corona egyenesen fel� loholt, mosolyogva, mintha r�gi ismer�st k�sz�ntene.

– Hogy ker�lsz ide? – k�rdezte az �nekesn� cseppet sem bar�ts�gosan.

– Hiszen v�gig itt voltam – kuncogott Corona, mutat�ujj�t Cosett�re szegezve.

– Figyelj, kisl�ny – sz�lt a n�, valamivel bar�ts�gosabb hangnemet meg�tve. – Menj haza, j�? Nem k�vethetsz csak �gy ak�rkit. A sz�leid biztos agg�dnak.

Corona a fej�t r�zta. Cosette �rezte, ahogy egyre n�vekszik benne a harag, r�ad�sul a k�r�l�tt�k l�v� emberek is furcsa szemmel n�ztek r�juk.  M�gsem hagyhat itt egy ilyen kisl�nyt, m�g baja esne, �s azt nem bocs�tan� meg mag�nak. Persze nem az � felel�ss�ge volt a gyerek, de egyszer�en nem hagyhatta ott. Elhat�rozta, hogy haza viszi, ad neki valamit enni, �s ut�na int�zkedik.

– J�, gyere velem – s�hajtott gondterhelten, h�sos kez�t a kisl�ny fel� ny�jtva. Corona haboz�s n�lk�l megragadta azt, majd v�gig fecsegte az utat mindenf�le butas�gr�l. Cosette �szre sem vette, hogy nevet a l�nyka szavain, hogy felszabadul a t�rsas�g�ban, hogy meg is feledkezett gondjair�l. Haza�rve le�ltek enni, szinte olyan term�szetess�ggel v�ve a gyerek jelenl�t�t, mintha saj�tja volna. A n� v�gre j�l �rezte mag�t, �s ennek �r�m�re egy �veg bor is felbont�sra ker�lt, amit sz�pen lassan meg is ivott. Amit nem kellett volna.

Cosette mindig is rossz r�szeg volt, amolyan s�r�s r�szeg, aki hajlamos volt m�g elkeseredettebb� v�lni egy kis alkohol hat�s�ra. �gy t�rt�nt akkor is, a vid�m este mintha sz�znyolcvan fokos fordulatot vett volna. Az �nekesn� megint egy t�k�r el�tt �ld�g�lve tal�lta mag�t, keseregve k�ls� adotts�gain. Corona csak hallgatta, kifejez�stelen arccal. Tal�n �r�k is elteltek �gy, mire a kisl�ny felpattant, �s odament a n�h�z.

– Majd �n seg�tek, hogy sz�p legy�l – mondta mosolyogva. Cosette bamb�n n�zett r�, majd mire felfogta a szavak jelent�s�t, a kisl�ny m�r meg is ragadott egy oll�t.

– Csin�lok neked sz�p frizur�t – csengett Corona hangja, olyan kedvesen �s bar�ts�gosan, hogy az �nekesn� nem tudott neki ellent mondani. Apr� mosoly jelent meg az arc�n, �gy szeml�lte a t�k�rben a kisl�ny t�nyked�s�t.

– Milyen kedves t�led – suttogta, arc�n v�gigfutott egy k�nnycsepp, ami azt�n valami s�r�, v�r�s folyad�kkal tal�lkozott a nyak�n... V�rrel. Cosette a f�jdalomt�l h�trah�k�lve kapott bal f�l�hez, pontosabban a kopony�j�n t�tong�, v�res lyukhoz. Sikolya bezengte a h�zat, de l�that�lag Coron�t ez nem zavarta. �jabb �s �jabb hajtincseket v�gott le, mintha misem t�rt�nt volna. A n� pr�b�lta elvenni t�le az oll�t, de mikor megl�tta a kisl�ny arc�t, �jabb sikoly t�rt fel bel�le. Corona ugyanis m�r nem a sz�p, b�jos arc� l�nyka volt, hanem az �, Cosette t�k�letes t�k�rk�pe.

– Azt hittem tudod, hogy te �n vagyok – sz�lalt meg, majd gurgul�z� kacajt hallatott, �s az oll�t utolj�ra felemelve, �tsz�rta az �nekesn� tork�t.

            Cosette Divis� hal�lh�re gyorsan terjedt a m�di�nak k�sz�nhet�en. Minden �js�g, magazin, valamint TV-s program azt taglalta, hogy vajon mi�rt lett �ngyilkos a h�ress�g. Semmi sem utalt esetleges gyilkoss�gra, hiszen a lak�s�ban nem tal�ltak erre utal� nyomokat. Az eset teljess�ggel �rthetetlen volt mind a rend�rs�g, mind a rajong�k sz�m�ra, f�leg, hogy ilyen brut�lis m�don v�gzett mag�val. Azt senki sem tudhatta, hogy Cosette Divis� teremtett mag�nak egy �j, b�trabb szem�lyis�get, aki seg�tett neki megtenni a sz�m�ra lehetetlent, aki seg�tett az �ngyilkoss�gban, megszabad�tva �t az �let terh�t�l.

S�g� M�g nincs hozz�sz�l�s.

�j hozz�sz�l�s Friss�t�s